ShishaSyrup – Fekete Szőlő, Black Grape

Feladó: Sipos Bence

Termék: fekete szőlő

Csomagolás, külső: A shishasyrup csomagolása, tehát a tubus vagy nevezzem inkább flakonnak egy nagyon szépen és biztonságosan kialakított tartály amiből a syrup egyáltalán nem tud kifolyni mivel nagyon jól zár. Igényesen van felmatricázva ami például ezen a darabon egy szép fürt fekete szőlő van ami megmondja első ránézésre természetesen hogy milyen ízt is kapunk az ízesítő által. A tubust már nemegyszer leejtettem és szinte mindig megijedtem hogy széttörik vagy megreped, de nem volt semmi baja még szinte karcolás sem volt rajta a zuhanás után. Nekem a csomagolás kialakítása nagyon bejött ezért megkapja a megérdemelt 10 pontot! ( 10 )

Illata: A csomagolás miatt amíg zárva van a tubus nem lehet érezni az illatot ami ebben az esetben is azt jelzi hogy nagyon jól zár, de amint ki lett nyitva rögtön kiáramlott a finom szőlős illat. A szőlő a kedvenc gyümölcseim közé tartozik ezért is vásároltam ezt a fajta ízesítőt. Amikor már az ásványokat ízesítettem erősebb és édesebb volt az illat kicsit és nekem így nagyon tetszett. Alig bírtam ki hogy ne kezdjek el rögtön pipázni vele de végül csak sikerült jó útra térnem hogy várjak vele amíg “ázik”. Az illata nagyon jó és kellemes ezért megkapja a 9 pontot. ( 9 )

Ízről: Az íze az elején sajnos csak nehezen akart beindulni. Lehetséges hogy azért mert csak 4 napig ázott. Viszont amikor odaért a pipázás hirtelen nagyon megindult a füst és az íz. Nagyon finom volt bár kissé érezni lehetett hogy azért mégsem igazi szőlő hanem csak pipázunk ami azt eredményezi hogy kicsit mű íze volt de ennek ellenére nagyon finom. Az illatából vártam egy kis édes ízt is. ez nem valósult meg de így is nagyon finom íze volt. Aki szőlőszerető az próbálja nyugodtan ezt az ízt. ( Picit mű, de nagyon finom íze volt )

Mit ízesített: Shisharoma ásványt

Meddig tartott: ~40-50 perc

Körülmények: Az új Top mark pipámmal a tavaszi karácsony miatt csak bent a szobámban. 3 cocobrico szénnel, hőfogóval, alap kerámiával egy alap csővel és egy nammor mosható szívócsővel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.